Hazamenni nem volt egyszerű. A klinika bejáratáig tolókocsival vittek le, viszont utána be kellett szállnom az autóba. Mivel a lábam egyáltalán nem hajlott, esélyem sem volt arra, hogy előre üljek. A hátsó ülésre ültem le oldalazva, aztán valahogy betolattam a másik oldali ajtóig és húztam magam után a lábamat. Még egy jó ideig csak így tudtam közlekedni.
Út közben nagyon furcsa volt, hogy mennyire színes a világ. Valahogy teljesen megszoktam a kórterem színeit, vagy inkább a színek hiányát. Fura volt látni az embereket az utcán, ahogy mennek a dolguk után, mintha mi sem történt volna. Számukra nem is történt semmi.
Otthon még meg kellett küzdenem néhány lépcsővel, úgyhogy teljesen kimerültem, mire végre le tudtam feküdni.
A lábamat még elég sokáig föl kellett polcolni. Ha jól emlékszem, lehet kapni a klinikán olyan szivacsvályút, amit bent használtak, de mi egy összehajtogatott polifoamot használtunk erre. Kaptam még egy ágyra rakható asztalkát is, eleinte ezen ettem, egyébként meg íróasztalnak használtam. Eleinte annyira gyenge voltam, hogy mindig meg kellett kérnem valakit, hogy szabadítson ki alóla, ha ki akartam menni. A WC-re is kellett magasítót vennünk, enélkül be sem fértem volna a helyiségbe a behajlíthatatlan lábam miatt.
A sebet jegelni kellett, amilyen sokat csak bírtam. Egyrészt mert csillapítja a fájdalmat, másrészt mert csökkenti a duzzanatot, ami a műtéti terület környékén alakul ki. Lehet kapni fagyasztható zselés tasakokat, de mi használtunk vízzel töltött sebészkesztyűt is. Mindenképpen érdemes konyharuhába, vagy párnahuzatba csavarni, mert lecsapódik rá a pára, és mindent eláztat viszonylag rövid idő alatt. Érdemes gyakran odébb rakni, a fagysérülések elkerülése miatt. A jég egyébként is zsibbaszt, de a műtét után viszonylag érzéketlen is a seb környéke.
Néhány nap múlva vissza kellett menni a kórházba varratszedésre. Nem volt fájdalmas, inkább hátborzongató. Teljesen megdöbbentő volt, hogy mennyire megkönnyebbült a lábam utána. A varratok egy idő után húzódnak, ez különösen akkor kellemetlen, mikor járni próbál az ember. Amíg ki nem szedték őket, nem is tudatosodott bennem, hogy azt a kellemetlen feszítő érzést ezek okozták.
Miután a varratokat eltávolították, még másnapig rajta kellett hagyni a kötést, utána zuhanyozhattam először. Amíg nem tűnik el az összes var a sebről, nem szabad, hogy víz érje, úgyhogy combtőtől lábszárközépig folpackba csomagoltuk a lábamat minden zuhanyzás előtt. Szerencsére van a földszinten egy zuhanyzóhelyiségünk, ami viszonylag tágas, így befért egy szék és egy felfordított vödör, amire a lábamat tudtam rakni. Mivel a tokot nem vihettem magammal, és mert a lábamat még mindig nem hajlíthattam be, a fürdés több emberes feladat volt. A lábamat egyedül nem tudtam föltenni a vödörre, és műtött lábamon nem értem el a lábfejemet, ezekben kellett segíteni. Ezt leszámítva nagyjából önállóan tudtam mosakodni, csak adogatni kellett a mindenféle dolgokat, amiket nem értem el. Leírhatatlan élmény volt 3 hét után először zuhanyozni.
Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy a mankó vizes ne legyen. Csak azután kaptam vissza, hogy megtörölköztem, de egy pár lépést így is meg kellett vele tennem a vizes padlón. Amennyire lehetett, megtöröltük, amint kiértem a szárazra, de ilyenkor mindig csúszik valamennyire, úgyhogy amíg nem terhelhettem a lábamat, addig fürdés után mindig volt mellettem valaki, amíg vissza nem jutottam az ágyamba.
Mászkálni nem nagyon tudtam, néha kimentem a konyhába vagy a teraszra ücsörögni egy kicsit, ez éppen eléggé elfárasztott. Fontos ilyenkor is a mozgás, ha más nem megy, érdemes minél többet ülni, mert a sok fekvéstől még jobban legyengül az ember. Ennyi idővel a műtét után a maximum, amire képes voltam, hogy megtettem néhány lépést oda-vissza a folyosón.
A tokot éjjel-nappal viselnem kellett, nem volt valami kényelmes tokban aludni. Egyébként is nehezen mozog ilyenkor az ember, de a toknak komoly súlya van, én akkor úgy éreztem, több kiló. Mindenbe beleakadt, és folyton belegabalyodott a takaróba, vagy hozzátépőzárazódott a lepedőhöz. Menetrendszerűen minden hajnalban arra ébredtem, hogy úszom a verejtékben, erre panaszkodtak a szobatársaim is a kórházban. Ahogy a gyengeség kezdett elmúlni, ez is eltűnt.
Négy héttel a műtét után kellett visszamennem a kórházba, hogy elkezdjem a gyógytornát.
