A szövettan eredményét egy szerdai napon tudtam meg. Parostealis osteosarcoma. Ez egy lassan fejlődő rosszindulatú csontdaganat, ami a csonthártyából indul ki. Az orvos egyből közölte, hogy az érintett csontszakaszt, meg alatta / fölötte valamennyit az egészséges részből is el kell távolítani. Kapok helyette egy protézist, viszont szerencsém van, mert gyógyszeres kezelésre nem lesz szükség. A gyógyszeres kezelés egyébként kemoterápiát jelent, de valamiért minden orvosom következetesen gyógyszeres kezelésnek nevezi. Általában már a műtét előtt elkezdik a kemoterápiás kezelést, a műtét után van egy rövidebb szünet, utána további kezelések jönnek. Annál a daganattípusnál, ami nekem volt, nem szoktak kemoterápiát alkalmazni, úgyhogy egyből ki is tűzte a műtét időpontját következő hét keddre.
Hirtelen azt sem tudtam, mit kérdezzek. Ha azt mondja, amputálni kell a lábamat, akkor is kevésbé döbbentem volna meg. Próbáltam megtudni, mivel jár ez, mennyire korlátozza a mozgásszabadságomat egy ilyen műtét. Nem kaptam túl megnyugtató válaszokat. Annyit tudtam, hogy normál életvitelre leszek képes, és hogy sosem szabad majd futnom. Igazán nem is az rázott meg, hogy rákom van, ami akár halálos is lehetne, hanem az, hogy nem fogok tudni sportolni. Akkor úgy gondoltam, hogy így nem is érdemes élni.
Nem egészen 1 hét nem túl sok idő. Ez alatt kellett még egy mellkas-röntgent, egy EKG-t, meg mindenféle laborokat csináltatni, és ezek leleteivel az altatóorvos elé járulni. Elmesélte, hogy a műtét gerincérzéstelenítésben fog zajlani, és kapok egy epidurális kanült is, amin keresztül fájdalomcsillapítót kapok néhány napig.
Már a műtét előtti napon be kellett feküdnöm a kórházba. Vettek vért a vérválasztáshoz. Ezt nagyobb műtétek előtt rutinból megcsinálják. Amikor az ember vért kap, nemcsak az ABO-vércsoportnak és az RH-faktornak kell egyeznie, egy rakás egyéb dolgot is vizsgálnak. Mindig történik keresztpróba is, amikor azt vizsgálják, hogy a páciens vére hogyan reagál a donorvérre. Ezért a vércsoportrendeléskor kémcsőben utazik a beteg vére is a papírokkal, hogy a legmegfelelőbb vért tudják kiválasztani. Kaptam még egy kórházi hálóinget, egy lepedőt törölközőnek, meg valamilyen antiszeptikus lemosót, hogy reggel ezekkel felszerelkezve zuhanyozzak le.
Reggel lezuhanyoztam, kaptam egy nyugtatót, aztán az ágyammal együtt letoltak a műtőbe. Azt hiszem, volt olyan érzésem, hogy nem akarok ott lenni. Mindenki nagyon kedves volt, branült már lent a kórteremben kaptam a karomba az infúzióhoz, beadták a gerincembe az érzéstelenítőt és beszúrták az epidurális kanült is. Egyik sem igazán fájdalmas, az érzéstelenítésnél a legkellemetlenebb, amikor a fertőtlenítőszert ráspriccelik. A kanül bekötése kellemetlen, de inkább csak furcsa érzés. A gerinckanül a vállamra volt kivezetve, a csövet végig a hátamhoz ragasztották. Amikor hatott az érzéstelenítés, kaptam egy katétert is, aminek nem örültem, de később nagy hasznát vettem.
Furcsa érzés, mikor gerincérzéstelenítésben mozgatják az ember lábát. Deréktól lefelé teljesen érzéketlenné váltam, de amikor áttettek a műtőasztalra, valahogy mégis éreztem a helyzetváltozást. Már ott volt a műtőben a protézisem különböző dobozokban egy bevásárlókocsiban. Kértem, hogy mutassák meg, de a sterilitás miatt mindent csak közvetlenül azelőtt vesznek elő a csomagolásból, hogy beépítenék. A protézist több darabból állítják össze, és a szereléshez szükséges eszközök is a csomagban vannak, ezért volt tele az alkatrészekkel a kocsi. Az én protézisem nagyjából a combcsontom alsó harmadát pótolja, de utána is jó hosszan benyúlik a velőüregbe. A sípcsontom teteje is áldozatul esett, mivel a protézis úgy van kialakítva, hogy a térdizület mindkét csontján kiváltja az izületi felszínt. A térdkalácsomat azért meghagyták.
A műtét alatt félig éber állapotban voltam, félig aludtam. Emlékszem, hogy sokat beszélgettem az aneszteziológussal, de a 7 órás műtétet nem érzékeltem olyan sok időnek. Valahogy olyan emlékem van róla, hogy időnként magamhoz tértem egy kicsit, aztán aludtam tovább. A csontfűrészelésre és még sok mindenre egyáltalán nem emlékszem. Amikor kalapálták be a protézist a velőűrbe, olyan érzés volt, mintha a érzéstelenített rész fölötti első csigolyámat kopogtatnák alulról. Kicsit furcsa volt, de valahogy akkor ezek közül semmi sem érdekelt igazán, inkább csak aludni akartam.
Műtét közben (számomra csak utána) derült ki, hogy a daganat körbevett egy artériát is, ezt is el kellett távolítani, ezért az eredetileg 3 órásra tervezett műtét 7 óráig tartott, emiatt az összes utánam következő műtétet törölték. A combomból vettek ki egy vénát, ezzel pótolták. Szoktak mesterséges eret is használni, de fiataloknál inkább a sajátér-beültetés a megszokott, mert ezzel jobb eredményeket lehet elérni. Elég sok vért vesztettem — gondolom az érműtét miatt &mdash úgyhogy már a műtőben kaptam vagy 3 egységet, de ezt is csak később tudtam meg. A műtét után félálomban az őrzőbe kerültem.
