Csontblog

Csontrákról, protézisről, terápiáról, rehabilitációról, mindennapi túlélésről. Mindenféle, amit menet közben megtudtam — hogy aki hasonló helyzetbe kerül, ne legyen annyira elveszett.

Friss topikok

  • magor666: 5 évvel a műtéted után lett a blogod számomra nagyon remek olvasmány!!! Köszönöm! (2015.05.30. 21:50) Gyógytorna

Linkblog

2010.02.16. 13:33 artulen

Még több gyógytorna — Otthon

A 16 nap kórházi gyógytorna után szélnek eresztettek azzal, hogy otthon folytassam. Elég sok gondom volt a gyakorlatokkal egyrészt mert még mindig nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól tartom-e a lábamat, másrészt a gyakorlatok felére nem emlékeztem, a maradéknak meg egy részét csak segítséggel tudtam megcsinálni. Ekkor még mindig csak fekvő gyakorlatoknál tartottunk, de a járáshoz álló gyakorlatok is kellenek. Ezekhez akkor még gyenge voltam, úgyhogy nem is tanították meg.

Ha a zárójelentésen rajta van, hogy a gyógytorna folytatása ajánlott, a háziorvos tud beutalót írni valamilyen területileg illetékes gyógytornára. Én ekkortájt nagyjából 1-2 háztömbnyi utat is csak pihenéssel tudtam megtenni, úgyhogy az szóba sem jött, hogy bárhová egyedül elmenjek. Kiderült viszont, hogy otthoni ápolás keretében lehet gyógytornászt is kérni a házhoz kötött betegeknek / sérülteknek. Ezt szintén a háziorvosnál lehet kérni, teljesen ingyenes. Nekem 1 hónapra írták ki, utána meg lehetett volna hosszabbítani, egyetlen feltétele az, hogy az ambuláns lapon szerepeljen az, hogy a gyógytorna folytatását javasolják. Ezt jó darabig alapból ráírják, de érdemes figyelni rá, ha valakinek kell. Hozzám csak 1 hónapig jött a gyógytornász, de az nagyjából elég volt, hogy a gyakorlatokat rendesen megtanuljam, meg eléggé megerősödjek, utána már önállóan is tudtam folytatni.

A gyógytornász hetente 2-szer 3-szor jött. Általában labdával tornáztunk. A labda egy speciális gyógytornához való labda, de helyette megteszi egy gumilabda, vagy egy nagyobb szivacslabda is (nagyjából focilabda méretű, és viszonylag puha kell, hogy legyen). Nagyon sok gyakorlatnál a labdát kellett a térdhajlatommal, vagy a lábfejemmel a földhöz szorítani. Hason fekve csináltunk nyújtógyakorlatokat is, amik a nagyobb hajlás eléréséhez kellenek. Ezt nem lehet egyedül csinálni. Én próbáltam családtagokkal is, de nem igazán vált be senki.

Az otthoni gyógytorna megkezdésekor még mankóval jártam, de részlegesen már terhelhettem a lábamat. A hónap végére eljutottam odáig, hogy lakáson belül már közlekedhettem mankó nélkül, de a tokot még mindig kellett hordanom. A gyógytorna mindig tok nélkül történt, az utolsó néhány alkalommal már álló gyakorlatokat is tanultam. Eddigre stabilan megtanultam egy gyakorlatsort, amit utána még hónapokig heti néhány alkalommal végigcsináltam. Mindenképpen érdemes azt a gyakorlatsort használni, amit gyógytornásztól tanult meg az ember, mert minden gyakorlat során vannak egyénre jellemző hibák, amiket a gyógytornász kijavít, és a gyakorlatok a műtét, meg a műtétet megelőző állapot alapján is személyre szabottak.

Én ezt a gyakorlatsort szoktam csinálni:

  • Háton fekve (figyelni kell arra, hogy a derekam a földhöz szorítva maradjon):
    • egyik láb hajlítva, másik (műtött) láb nyújtva, térd alatt a labda, térddel lefelé nyomom majd fölengedem
    • ugyanaz, mint az előző, csak miután a térdet leszorítottam, felemelem az alsó lábszáramat nyújtott térdig, a lábfejemmel integetek, majd leengedem, a térdem végig leszorítva marad, csak azután engedem föl, hogy a lábamat leengedtem
    • az előző folytatása úgy, hogy a nyújtott lábat fölemelem addig, míg a combom párhuzamos nem lesz a behajlított lábam combjával, majd visszaengedem a labdára, térddel leszorítom, aztán a lábszáramat visszaengedem a földre
    • labda nélkül a nyújtott lábamat fölemelem addig, amíg a combom párhuzamos nem lesz a hajlított lábaméval, aztán visszaengedem, közben a lábfejemmel integetek; ezt minél lassabban csinálom, annál nehezebb
    • mindkét térd hajlítva, labda a két térd között, a térdeimmel összeszorítom, kiengedem
    • az előző folyatása, úgy, hogy a műtött lábamat ki is nyújtom, miközben a térdeimmel összeszorítom a labdát, aztán visszaengedem a földre, lazítok
    • labda a két térd között, a térdeimmel összeszorítom, felemelem a csípőmet, megtartom, visszaengedem, lazítok
  • Ülve (nyújtott karral a hátam mögött támaszkodva, egyenes háttal):
    • mindkét láb nyújtva, a műtött bokám alatt a labda, lenyomom, felengedem (ugyanez egyenesen tartott, meg kifelé és befelé fordított lábfejjel is)
    • a labdát magam felé gurítva behajlítom a lábamat, majd visszafelé gurítva kinyújtom
    • a behajlított lábam talpa alá teszem a labdát, és belenyomom a szőnyegbe, majd felengedem
  • Hason fekve:
    • a bokáim közé szorítom a labdát, majd térdhajlítással felemelem, a térdeimet addig hajlítom, ameddig tudom, majd visszaengedem
    • a lábujjaimra támaszkodok, a sarkaimat hátrafelé tolom, és a térdeimet felemelem a szőnyegről nyújtásig
  • Állva (ehhez kell valamilyen kapaszkodó, pl. egy fotel háta, vagy valamilyen korlát):
    • haránt terpesz, elöl lévő térdet előre tolom, behajlítom (a másik követi), majd vissza
    • ugyanez fordított lábakkal
    • térdhajlítás kb. 90 fokig, lábszárak közben függölegesek (nem guggoló, inkább leülő mozdulat)
    • nyújtott lábbal lábujjhegyre emelkedés, vissza

Ez nagyjából 30-40 perc, mert eléggé lassan kell végezni a gyakorlatokat. Valami hasonlót érdemes hetente néhányszor végigcsinálni a műtét után legalább fél évig, meg később bármikor, ha valamiért túl lett erőltetve, vagy legyengült az ízület (pl. lázas betegség után). Az önálló gyógytornát én a műtét után 3 hónappal kezdtem. Az alap nálam a 10 ismétlés; ha jól vagyok 15 ismétlést szoktam csinálni; ha nagyon fáj a térdem, akkor csak hetet. A gyakorlatokat érdemes az egészséges lábbal is megcsinálni, mert a rehabilitáció alatt nem mozog annyit az ember, mint normálisan. Eleinte, amikor a műtött lábammal még nehezen mentek a gyakorlatok, segített ha az egészséges láb mozgását megfigyeltem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csont.blog.hu/api/trackback/id/tr661763097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása