A műtét után az őrzőbe kerültem. Ez valami szubintenzív féle. Nincs monitor, de óránként mérnek vérnyomást, és egy nővér állandóan ott van a betegekkel. Nem minden műtét után kerül az ember ide, a biopsziám után egyből visszavittek az osztályra.
Az egész jobb lábam végig volt fáslizva, alatta vastagon bepólyálva, és két cső lógott ki belőle. Ezek a műtét helyéről vezetik el a keletkező savót egy tartályba. A tartályt kicsit összenyomják, hogy elszívja a folyadékot. Minden tartálycserénél felírják, hogy mennyi anyag gyűlt össze benne, ha hosszabb idő alatt kevés, akkor távolítják el a csövet. Nálam néhány napig volt bent mindkét cső. Nem egyszerre szedték ki őket; ha jól emlékszem 1-2 nap telt el a kettő között.
A spinális érzéstelenítés után 24 óráig feküdni kell. Ez nekem nem okozott gondot, mert a műtét után annyira gyenge voltam, hogy amúgy sem nagyon volt kedvem ugrálni. A műtét után talán 1 órán keresztül még nem tanácsos semmit inni, utána is azt ajánlják, hogy eleinte lassan, kis kortyokkal próbálkozzon az ember. Ezzel az esetleges rosszulléteket próbálják elkerülni. Enni szerintem nem is kaptam a műtét napján, talán csak pár szem kekszet. Nem mintha hiányzott volna. Kaptam egy kancsó teát az éjjeliszekrényre, bele egy infúziós szerelék csövét, amit szívószálnak tudtam használni.
A rengeteg infúzió miatt előfordulhat, hogy már azelőtt megtelik a hólyag, hogy a gerincérzéstelenítés hatása teljesen elmúlna. Mivel a hólyag már az elzsibbasztott területen van, nincs vizelési inger. Nekem a derekam szokott fájni ilyenkor. Ennél a műtétnél katéterem volt, úgyhogy ezzel nem kellett foglalkoznom, de elég erős haspréssel szerencsés esetben tud vizelni az ember. Fekve különösen nagy élmény.
Az első őrzőben töltött napomról csak részletekre emlékszem. A vérveszteségtől nagyon gyenge voltam, a vérnyomásom nem nagyon akart 80 fölé menni. A gerinckanülön keresztül egy gép adagolta az érzéstelenítőt, ezt végül az alacsony vérnyomásom meg a rosszulléteim miatt leállították, és az eredetileg tervezett narkotikum helyett valami gyerekadag morfiumot adtak néhány óránként, attól csak kicsit voltam rosszul. Nem emlékszem, hogy bármiféle fájdalmam lett volna.
Amíg ott voltam, folyamatosan infúziót kaptam. Ez főként folyadék- és elektrolitpótlás volt, de kaptam antibiotikumot is. Meg két egység vért is adtak. Emlékszem, hogy a csap alatt melegítette a zacskókat a nővér, mert állandóan meg akartam fagyni az infúziótól. Amikor vért kap az ember, nagyon lassan kezdik engedni, és közben figyelik, hogy nem okoz-e allergiás reakciót. A keresztpróba segít kiválasztani a legjobban megfelelő vért, de így is előfordulhat, hogy valamiért a szervezet nem tolerálja. Ilyenkor leállítják a transzfúziót. Én elég sok vért kaptam, de szerencsére sosem volt vele problémám.
Fürdetni az éjszakás nővérek szoktak. Az őrzőben hajnalban volt mosdatás. Lavórból szivaccsal. Tusfürdőt, szivacsot vagy rongyot, meg fogkefét a műtét előtt kellett összekészítenem; nem emlékszem, hogy került föl az őrzőbe.
Többször volt bent a sebészem és az aneszteziológusom is. Az aneszteziológus felügyeli a betegeket amíg az őrzőben vannak. Ő állította be a fájdalomcsillapítóm adagját is.
Lényegében egész nap lehettek mellettem látogatók. Van olyan, akire nem is emlékszem, hogy bent volt. Állítólag felváltva voltam rosszul és vigyorogtam az emberekre. Általában a műtét utáni nap reggelén leköltöztetik az betegeket az osztályra, én maradtam még egy napot a rozoga állapotomra való tekintettel. A második nap már felülhettem, a lábamat meg sem tudtam mozdítani, csak valamennyire a lábfejemet. Egy szivacs vályúval volt fölpolcolva, ezzel együtt odébb tudtam rakni, ha nagyon kellett. Ez így is maradt pár napig.
